A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekekért
Nyitómese

Réges-régen történt…

Az Igazság járta a világot. Járt országról országra, innen-oda, onnan meg ide, városról falura, faluról városra, és bekopogtatott minden házba, minden kunyhóba és palotába. De akárhol bukkant fel, az emberek becsapták az orra előtt az ajtót. Senki nem akart vele barátkozni, senki nem akarta még látni sem. Az Igazság orra a térdét verte, mellei a hasáig lógtak. Bőre aszott volt és száraz.

Talán már térdig is lejárta a lábát, amikor egy városba jutott. Ott megállt egy téren. A tér közepén egy különös, színes ruhába öltözött alak állt. Piros, narancssárga, zöld, kék, mindenféle szín volt rajta. Az emberek körbevették, nevettek vele, mindenki őt akarta látni, mindenki közel akart kerülni hozzá.
Az Igazság meg csak nézte, ahogy tülekednek körülötte, és csodálkozott. Sokáig várt, amíg az emberek végül hazamentek, és a színes ruhás alak ottmaradt a tér közepén. Akkor az igazság lassan odaoldalgott, és megszólította:

- Ki vagy Te?

- Én vagyok a Mese.

- A Mese? És mondd, miért szeretnek téged ennyire az emberek? Egész délután itt figyeltelek, mindenki Téged akart, rajonganak érted. Oly sok helyen megfordultam, oly sok házba bekopogtam, de az emberek grimaszolnak és elfordulnak, ha meglátnak. Mondd, engem miért nem akar senki, miért nem barátkoznak velem?

A Mese így válaszolt:

- Ó, erre könnyű válaszolni. Az emberek azért nem akarnak tudni sem rólad, mert meztelen vagy. Gyere csak, majd én segítek rajtad.
Ekkor a Mese átölelte az Igazságot, és szépen lassan elkezdte belebújtatni saját ruháiba. Zöldbe, pirosba, sárgába, lilába…

Azóta az Igazság és a Mese egy ruhában járnak, elválaszthatatlanok, és együtt járják a világot, az emberek nagy örömére.

Holnap legyenek a Ti vendégeitek…